Emlékeim Sarasotából…

Talán az ember megtanulja az élete folyamán, azt, hogy nehéz kijelenteni valami olyat, hogy ő a legjobb barátom, barátnőm, ez a legjobb kaja, ez a legszebb nap, hét. Azért is nehéz kijelenteni az előbb felsoroltakat, mert számunkra lehet nagyon sok kedves dolog, amire már félünk azt mondani, hogy az a legjobb. Hisz mitől lesz a nagyon jó legjobb. Hasonló gondolat jutott eszembe a sarasota-i konferencia után is, ami alatt értem, hogy talán ez volt az egyik legszebb hét a sok eltelt közül.

Minden ott kezdődött el, amikor kaptam egy e-mailt a májusi hónap folyamán, amelybe az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HMAA) nevében gratulált a szervezet elnöke, illetve közölte velem, hogy a helyi Marosvásárhelyi Orvosi Tudományos Diákköri Konferencián bemutatott dolgozatom elnyerte a HMAA egyik díját, ami az volt, hogy meghívtak és támogattak a 2014. október 26. és november 1. között megrendezett konferenciára, ahol ismét bemutathatom a dolgozatomat. Bizonyára az olvasó is tapasztalhatta, hogy a mai reklám irányított világban, amikor elolvasunk egy szöveget, levelet, és valami ilyen szépet olvasunk, akkor rögtön észrevehetjük azt is, hogy nem az, aminek hisszük. Így a levél első elolvasása után még mindig kételkedve néztem. Újraolvastam még akkor sem találtam a buktatót. Egyszerűen nem akartam elhinni. Napokon belül sikerült megerősítenem a levél hitelét, valóban beteljesült az álmaimban szereplő vágy. Ismét utazok, bemutatok, ismerkedek, kirándulok.

Több levélváltás után családom segítségével megvásároltam a repülőjegyet, a témavezetőimmel ismét tisztáztam a bemutatásra kerülő dolgozatot.

Nagyon vártam októberi hónap folyamán, hogy már közeledjen az október 25. Ekkor indultam Bukarestből. Nem ez volt az első, hogy az Egyesült Államokba indultam, hisz 2014 nyarán eltöltöttem még 2 hónapot Nevada államba. Bukarestből mentem egészen Amszterdamig, ahol 2 órát kellett várjak a következő beszállásig. Komolyabb ellenőrzésünk volt, hisz a következő landolás már az Amerikai Egyesült Államok volt. Így kérdeztek tőlem mindenfélét, hogy mi a célom, van-e rokonom és természetesen minden papíromat ellenőrizték kétszer is. 3-4 perc beszélgetés után kaptam egy pecsétet az útlevelembe, majd be is szállhattunk.

Újabb 9 órát repültem Atlantáig. Kívánom minden olvasónak, hogy tapasztalja meg, hallja élete folyamán legalább egyszer, de akár többször is, amikor sétál ki a repülőből, hogy: Welcome in the United States of America. Amerikáról lehet hallani jót és rosszat, de az biztos, hogy a számunkra nem sokat mondó, de sok helyen olvasott vagy hallott kontinensnek megvan a varázsa. Kissé kínos volt, mert a csomagomra több, mint 30 percet kellett várjak, annak ellenére, hogy minden útitársam megkapta az övét. Féltem, hogy ismét áldozat lettem és a csomagom, talán még csak azon a repülőtéren sincs.

Atlantába készültem beszállni az utolsó repülőre, amikor hallottam, hogy magamhoz hasonló fiatalok beszélnek magyar nyelven. Nem sokára beszélgetni is kezdtünk, és ők is oda tartottak, ahova én. Ők is a konferenciára jöttek, ők is orvostanhallgatók. 1 óra repülőutunk volt Sarasotáig. Előzetes egyeztetésünk alapján egy szobába kerültem Palotai Miklóssal, aki kutatóorvosként tevékenykedett a Harvard egyetemen. Éjfélkor érkeztünk meg, elfoglaltam a szállást, majd a többi résztvevő már magyar módra ünnepelte a megérkezést. Volt pálinka, bor, paprikás kolbász. Aki járt már az Államokba az tudja, hogy a kolbász és pálinka ritkaságnak számít így ünnepeltük az érkezésünket, de azt is, amit eszünk-iszunk.

Október 26-án volt a rendezvény megnyitója, ahol nagyon családias hangulat uralkodott. A szálloda medencéi mellett rögtön a beszélgetések után különlegesebbnél különlegesebb ételt szolgáltak fel. Csodálkoztam is, amikor az egyik felszolgálónő magyarul szólalt meg. A későbbiekben megtudtam, hogy nagyon sok magyar ember telepedett le Sarasotába. Az emberek nagyon közvetlenek voltak, több személy is, a beszélgetés alatt elmondása szerint kedves városként gondol Marosvásárhelyre.

Október 27-től megkezdődött a konferencia szakmai része. Nagyon sok új kutatás eredményét lehetett hallani, színvonalas konferenciának minősült. A konferencia programja az eddigiekhez képest számomra teljesen új volt. Reggel 8 órakor kezdődött és megközelítően 2 órakor lett vége. Ez volt érzékelhető az egész hét alatt, hogy, amikor tudományról volt szó, akkor mindenki odaállt hozta a szakmai eredményét, viszont a délutáni órákban legalább annyira volt fontos a szervezőknek és a résztvevőknek is a családi hangulat biztosítása. A kapcsolatok elmélyítése, új emberek megismerése, mindaz, hogy szociális programok voltak, ahol az emberek másképpen ismerhették meg egymást.

Az egy hetes idő alatt nem volt gondom azzal, hogy ne tudnék este elaludni vagy felébredni. Hisz 6 órás időeltolódás miatt korán álmosodtam, de reggel 5-6 órakor ébredtem is. Nem volt ez baj, hisz mi sem kellett volna szebb és jobb egy reggel, ha napfelkelte mellett lehetett a tengerparton szaladni, csendben ébredni a nappal, az éhes madarakkal a morajló tenger hangjával.

A szociális programok között volt: vízipóló, röplabda, teniszezés, reggeli szaladás, kajakozás, stb… Életembe először itt volt alkalmam látni kajakozásunk alatt tengeri tehenet, fára mászó rákot és fürdésük közben igazi, szabadon élő delfint. Ezen időszak alatt a hazánkhoz hasonlítva mondhatni, hogy kellemes nyári napok voltak, amit kihasználva jól le is barnultunk délutánonként. Hamar rájöttem, hogy egészen gazdag halállomány van, így a harmadik nap után felkerestem a legközelebbi horgászboltot, ahol pár apróság vásárlásának köszönhetően fogtunk tengeri halat is. Amit gyors fényképezés után szabadjára is engedtünk.

Egy nagyobb csoporttal szinte mindegyike estét a városban töltöttük el újabb és újabb ételek, fogyasztásával, túlnyomórészt tengeri ételeket választottunk. Talán az egyik legkülönlegesebb kaja az aligátor lehetett, aminek az izére egy mondat is megfogalmazódott bennünk, amit a későbbiekben gyakran használtunk is: “csirkének egy kicsit rágós, de aligátornak egészen finom, fogyasztható.”

Október utolsó hetére esik az amerikai körökben nagyon népszerű Halloween. Ennek megfelelően részt is vettünk a város ünnepségén, ahol több száz ember öltözött be más és más különböző félelmetes jelmezekbe. Nagyon nagy alkalomnak számít, nem csak az emberek öltöznek fel, hanem felöltözik az egész város, üzletek utcák, még az előzőkben felállított szobrokra is valamilyen jelmezt tettek fel.

Az utolsó napokban volt a rendezvény záró rendezvénye, ami egy Yacht clubban volt megszervezve. Ünnepélyes hangulat volt, amelynek keretén belül az a megtiszteltetés ért, hogy a különdíjakból megkaphattam az egyiket. Így zárult ez a hét, ez a pár nap, amire visszagondolni egy kicsit fáj, egy kicsit hiányzik, egy kicsit olyan, mintha valamilyen álom lett volna. Ismét csak kívánni tudom, hogy legyen hasonló élménye minden olvasónak és kívánom azoknak, akik már voltak, hogy legyen alkalmuk még visszajárni. Egy család gyűl össze minden év októberének az utolsó hetén, akiknek akkora szívük van, hogy még sok embert bírnának befogadni.

Köszönettel tartozok az Amerikai Magyar Orvosszövetségnek, mindazért, amit ott tapasztalhattam meg, amit ott kaphattam és köszönettel tartozok Baffy György doktor úrnak, aki volt és mostmár leköszönt HMAA elnökként megteremtette, és fent tartja ezt a lehetőséget a Marosvásárhelyi TDK számára.

2014. 12. 14.

Tubák Nimród