2014. december 23., kedd

Álmaimban Sarasota visszainteget…



2014-ben a debreceni HMAA kapcsolattartó Szilágyi István Gergő barátom jóvoltából én magam is kapcsolatba kerültem az egyesülettel. Sajnos a nyári balatonfüredi konferencián nem tudtam részt venni, de meghívást kaptunk a napsütötte Floridában megrendezésre kerülő HMAA konferenciára októberben. Lehetőségem adódott továbbá az itthon folytatott tudományos munkám angol nyelvű prezentációjára is, ami nagy izgalommal töltött el, ugyanis ez volt az első alkalom, hogy angol nyelven prezentálhatok, és a második, hogy egyáltalán prezentálok egy tudományos munkát :). Debrecenben éppen tartósan 10 Celsius fok alá süllyedt a hőmérséklet, így különösen jóleső érzéssel csomagoltam a bőröndbe a fürdőnadrágot (az öltöny és nyakkendő mellé természetesen :)). Vasárnap késő este érkeztünk meg Sarasota-ba, és hétfőn reggel már a konferencia nyitó előadását hallgattuk.



Számos érdekes előadás hangzott el, mind itthonról érkezett, mind amerikai magyar előadóktól. Az első pillanatban feszültnek éreztem a légkört, ez az érzésem azonban az első pillanatban megváltozott amint az előadások szünetében beszélgetésbe elegyedtem az egyesület tagjaival. Nagyon jó érzés volt, ahogy azonnal közvetlen beszélgetésbe elegyedtünk, ez a hangulat jellemezte az egész Sarasota-ban töltött időt. A konferencia másnapján nagyon izgatott voltam, hiszen prezentálnom kellett a témámat a többi orvostanhallgatóval együtt. Sorban meghallgattuk egymást, majd én következtem. Az előadás után mindannyian számtalan építő jellegű kritikát és tanácsot kaptunk, úgy gondolom, hogy ezek a tanácsok nagyon sokat fognak nekem segíteni a jövőben a hasonló tudományos prezentációkban. Ezeket a nagy izgalmakat természetesen egy jó kis strandolással zártuk.

A konferencia hátralevő napjain igyekeztem minél jobban kiélvezni és kihasználni a HMAA kínálta lehetőségeket. Rengeteget beszélgettem kint élő tagokkal és rengeteg tanácsot kaptam a jövőm építésében is. Azon kívül természetesen, hogy a mi kis országunkból Európa közepéről életemben először eljuthattam az Atlanti-óceán másik oldalára a „télből a nyárba”, számos olyan élménnyel is gazdagabb lettem amelyeket nem lehet lencse végre kapni, azonban mély benyomást tettek rám. Úgy érzem, köszönettel tartozom az orvosszövetség minden tagjának a lehetőségért, hogy részt vehettem a konferencián és azért a légkörért, amit ezen teremtettek számunkra. Remélem a jövőben is lesz lehetőségem még eljutni Sarasota-ba, és részese lenni ennek a hatalmas élménynek.

2014. 12. 23.

Sipos Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése