Expect no more. This is happiness. – HMAA Sarasota 2015

Idén augusztusban második alkalommal vettem részt az Amerikai Magyar Orvosszövetség balatonfüredi konferenciáján. A konferencia idén is kellemes hangulatban telt, és számomra azzal a megtiszteltetéssel zárult, hogy én nyertem meg a legjobb angol nyelvű előadásnak adományozott elismerést, az Ivan Krisztinicz díjat. Ezáltal lehetőségem adódott részt venni az HMAA őszi sarasotai konferenciáján, Floridában, az Egyesült Államokban.

  

Az utazást nagyon vártam, mert régóta vágytam Amerikába, de ez volt az első lehetőségem, hogy elutazzam, és egy hétig megéljem az amerikai életérzést. Az út 22 óra volt Párizson és Atlantán keresztül és legnagyobb meglepetésemre nagyon kényelmesen és gyorsan eltelt. Éjfél után érkeztem meg a konferenciának is otthont adó Helmsley Sandcastle Resort-ba, ezért csak reggel tárult elém a látvány, hogy a szálloda egy gyönyörű fehérhomokos tengerparton fekszik. A következő napon a tengerpartra kisétálva láttam meg, hogy milyen gazdag állatvilága van a területnek. A tengerparton rengeteg madárfajt lehetett látni, némelyik a vízbe csapódva vadászott, vagy a tengerből kimosott kagylókat kereste a parton. A parton végigsétálva, alig pár méterre a tengerben láttam delfint, a sziget sarkánál pedig sokan horgásztak. Számomra kicsit furcsa volt, hogy az itt élő állatokat nem zavarja az ember jelenléte, többször is láttam, hogy nagytestű madarak pár méterre álldogáltak a horgászoktól, és ha úgy tartotta kedvük beleettek a csalis vödörbe.

Hétfőn elkezdődött a konferencia, ahol az első szekcióban tartottam meg előadásomat. Mivel sok fiatal diák és doktorandusz vett részt a konferencián, ezért több külön szekció volt fenntartva számunkra Young Investigators néven. Az előadások a délelőtti, kora délutáni órákban voltak megtartva, ahol sok érdekes, multidiszciplináris előadást lehetett hallani amerikai és magyar professzoroktól, orvosoktól, diákoktól. A konferencia végig magas színvonalú volt, a szünetekben pedig érdekes történeteket lehetett hallani arról, hogy Sarasotában él az egyik legnépesebb magyar kisebbség Amerikában (kb. 5000 fő) Buffalo és Cleveland mellett. Ezt többször személyesen is tapasztaltam, amikor a boltban magyarul szóltak vissza, vagy amikor a reptéren egy biztonsági őr magyar felmenőiről mesélt nekem, illetve arról, hogy pont egy pár héttel ezelőtt volt magyar fesztivál Sarasotában. Szintén érdekes történet volt, hogy a hotel eredeti tulajdonosa, Helmsley asszony, gazdag emberként sok hotelt birtokolt az Államokban, de mindig ez maradt a kedvence és régen még ő dobta be a labdát a vízilabdameccsek elején.

Az előadások után délutánonként sokat strandoltunk a kellemesen hűsítő tengerben, napoztunk az októberi verőfényes napsütésben és 30 fokban. Egyik délután pedig nagyon szoros és izgalmas vízilabdameccset játszottunk. Esténként jókat ettünk a közeli éttermekben, a szállodában megtartott rendezvényeken vagy a helyi magyar csárdában, a gálavacsora pedig az elegáns Sarasota Yacht Clubban került megrendezésre. Vacsorák után általában jókat beszélgettünk a hotelben a medence mellett vagy a tengerparton, ahol megkóstoltuk a helyi whisky különlegességeket is. Az egész konferenciára jellemző volt, hogy mindenki nyitott, barátságos és közvetlen volt, végig nagyon jó hangulat uralkodott, érdekes életutakat és embereket lehetett megismerni és jókat lehetett beszélgetni.

A hét folyamán meglátogattuk az egyik sarasotai kórházat és a világ egyik legnagyobb Salvador Dalí kiállítását, aminek a közeli St. Petersburg ad otthont. Volt szerencsém búvárkodni egyet a Mexikói-öbölben, illetve egy rövid időre Miamiba is ellátogattam.

Így aztán fájó szívvel indultam haza a konferencia után Budapestre, megannyi életre szóló élménnyel és kalanddal, amiket nagyon köszönök az HMAA-nek. Hazafelé az amszterdami repülőtéren szálltam át, ami szerintem az egyik legjobb a világon, az utazóbarát megoldásaival, tudományos kiállításaival és környezettudatos stílusával. Kívánom a jövőbéli Ivan Krisztinicz díjas hallgatóknak, hogy hasonlóan kellemes, izgalmas és élményekkel teli egy hetük legyen, mint amilyen nekem volt, én pedig remélem, hogy egyszer még visszatérhetek a HMAA sarasotai konferenciájára. Talán legegyszerűbben egy képpel tudnám összefoglalni Floridát, az ott töltött egy hetet és a konferenciát:

2015.11.17

Sziráki András

Sarasota egy erdélyi diák emlékeiben

2015 márciusában kezdődött a történet, amikor bemutattam a dolgozatomat a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség által megrendezett Tudományos Diákköri Konferencián. Nagyon örültem, hogy a dolgozatomat díjazták, de akkor még nem gondoltam, hogy ennek folytatása is lesz. Júniusban kaptam Baffy György doktor úrtól egy meghívót az Amerikai Magyar Orvosszövetség októberi konferenciájára, ahol újra lehetőségem nyílt a dolgozatom bemutatására. Akkor még nem sokat tudtam a HMAA-ról, de kimondhatatlanul örültem ennek a megtiszteltetésnek.

Lassan eljött az október, a készülődés ideje, majd az utazás napja. Még híre sem volt a napkeltének, amikor megérkeztem a bukaresti reptérre. Az első adminisztrációs lépések nem mentek simán, de lassan minden megoldódott. Aztán felszállt a repülő. Akkor már büszke voltam magamra, hogy leküzdöttem a kezdeti nehézségeket. Hosszú és fárasztó út, valamint két átszállás után megérkeztem Sarasotába. Úgy döntöttem, a szállodába vezető út egy részén gyalog sétálok végig, hogy megcsodálhassam a várost, amiről már akkor sejtettem, hogy egy hét alatt belopja magát a szívembe. A cél felé közeledve egy igazi trópusi tengerparti város képe tárult elém, pálmafák, különböző egzotikus növények, napsütötte, fehér homokos tengerpart, 30 Celsius fok október végén... Egy álomban éreztem magam. 

Miután berendezkedtem, kezdődött az ismerkedés, találkozás a főként Magyarországról meg az Amerikai Egyesült Államokból érkezett orvosokkal, diákokkal. Hamar baráti hangulat alakult ki, sokan elmesélték a történetüket, régi és új élményeiket, megtudhattam, hogy mi segítette és mi gátolta őket abban, hogy megtalálják a helyüket akár a szülőhazájukban akár külföldön.

Másnap elkezdődött a konferencia szakmai része. Hasznos és érdekes előadásokat hallgattunk változatos témákban. Közben heves szívdobogás közepette én is bemutattam a dolgozatomat az érdeklődő közönségnek. Majd egy kis betekintést nyerhettünk a Magyarországi egyetemek életébe is valamint különböző csereprogramokba, ami engem, mint Marosvásárhely képviselőjét különösen érdekelt. Az előadások közti szünetekben és a délutáni programok során sokat megtudtam a HMAA történetéről, hogy hogyan jött létre ez az évente megrendezésre kerülő konferencia egy kis baráti társaság kezdeményezésére, hogy mennyi segítséget és élményt nyújt ez a csapat diákoknak és orvosoknak egyaránt.

A közösségi programok során magyaros és helyi ételeket kóstolhattunk meg, magyar néptáncbemutatóban volt részünk, illetve kicsit a Halloween hangulatát is megéreztük a „Kocsma Party” során valamint a várost elárasztó jelmezbe öltözött ünneplő tömegben sétálgatva.

A konferencia legfelemelőbb pillanata számomra a gála esten jött el, amikor átvehettem a HMAA idei egyik „Student Award”-ját.

Most nosztalgiával gondolok vissza Sarasotára. Hálámat és köszönetemet szeretném kifejezni az Amerikai Magyar Orvosszövetségnek, különösen Baffy György doktor úrnak, hogy lehetőségem nyílt részt venni a konferencián és megtapasztalni azt a családias hangulatot, ami évről évre vonzza a résztvevőket, ami a szakmai fejlődés lehetősége mellett régi barátságokat ápol és újakat sző évről évre.

2015. 11. 10.

Gencsi Márta

Álmaimban Sarasota visszainteget…

2014-ben a debreceni HMAA kapcsolattartó Szilágyi István Gergő barátom jóvoltából én magam is kapcsolatba kerültem az egyesülettel. Sajnos a nyári balatonfüredi konferencián nem tudtam részt venni, de meghívást kaptunk a napsütötte Floridában megrendezésre kerülő HMAA konferenciára októberben. Lehetőségem adódott továbbá az itthon folytatott tudományos munkám angol nyelvű prezentációjára is, ami nagy izgalommal töltött el, ugyanis ez volt az első alkalom, hogy angol nyelven prezentálhatok, és a második, hogy egyáltalán prezentálok egy tudományos munkát :). Debrecenben éppen tartósan 10 Celsius fok alá süllyedt a hőmérséklet, így különösen jóleső érzéssel csomagoltam a bőröndbe a fürdőnadrágot (az öltöny és nyakkendő mellé természetesen :)). Vasárnap késő este érkeztünk meg Sarasota-ba, és hétfőn reggel már a konferencia nyitó előadását hallgattuk.

Számos érdekes előadás hangzott el, mind itthonról érkezett, mind amerikai magyar előadóktól. Az első pillanatban feszültnek éreztem a légkört, ez az érzésem azonban az első pillanatban megváltozott amint az előadások szünetében beszélgetésbe elegyedtem az egyesület tagjaival. Nagyon jó érzés volt, ahogy azonnal közvetlen beszélgetésbe elegyedtünk, ez a hangulat jellemezte az egész Sarasota-ban töltött időt. A konferencia másnapján nagyon izgatott voltam, hiszen prezentálnom kellett a témámat a többi orvostanhallgatóval együtt. Sorban meghallgattuk egymást, majd én következtem. Az előadás után mindannyian számtalan építő jellegű kritikát és tanácsot kaptunk, úgy gondolom, hogy ezek a tanácsok nagyon sokat fognak nekem segíteni a jövőben a hasonló tudományos prezentációkban. Ezeket a nagy izgalmakat természetesen egy jó kis strandolással zártuk.

A konferencia hátralevő napjain igyekeztem minél jobban kiélvezni és kihasználni a HMAA kínálta lehetőségeket. Rengeteget beszélgettem kint élő tagokkal és rengeteg tanácsot kaptam a jövőm építésében is. Azon kívül természetesen, hogy a mi kis országunkból Európa közepéről életemben először eljuthattam az Atlanti-óceán másik oldalára a „télből a nyárba”, számos olyan élménnyel is gazdagabb lettem amelyeket nem lehet lencse végre kapni, azonban mély benyomást tettek rám. Úgy érzem, köszönettel tartozom az orvosszövetség minden tagjának a lehetőségért, hogy részt vehettem a konferencián és azért a légkörért, amit ezen teremtettek számunkra. Remélem a jövőben is lesz lehetőségem még eljutni Sarasota-ba, és részese lenni ennek a hatalmas élménynek.

2014. 12. 23.

Sipos Attila

Miért is tér vissza-vissza az ember Sarasotába?

 

              Azon buffalo-i cserediákok, akik az őszi turnusba jelentkeznek, részt vehetnek az évente Sarasotában megrendezésre kerülő „Annual Meeting of the HMAA” konferencián. A találkozó résztvevői nagy többségében Amerikában, illetve Magyarországon dolgozó orvosok. Ami összeköti őket: a magyar eredet, hagyományok és a magyar nyelv. Noha a konferencia nyelve angol, a délutáni közösségi programok alatt már magyarul folyik a társalgás.

Sok fiatal hallgatót, frissen végzett orvost is találunk a konferencia résztvevői között. Idén már külön „Fiatal kutatók” szekció is indult közel 20 fiatal résztvevővel. A rendkívül színes társaság sok helyről érkezett. A kint dolgozó orvosok gyermekeit, a buffalo-i cserediákokat és magyarországi fiatalokat egyaránt megtaláljuk ilyenkor a Mexikói-öböl partján fekvő Sandcastle Resortban. És hogy mi a legjobb az egészben? Sok mindent felsorolhatunk. A hotelt, ami már közel 20 éve otthont ad a konferenciának. A magyar felszolgálólányt, aki mindenkit ismer. Azt, hogy számos magas színvonalú előadást hallhatunk. Híres amerikai egyetemek professzorai foglalják össze legfrissebb kutatási eredményeiket. Az érzést, hogy a hotel medencéje körül végigsétálva szinte csak magyar hangot hall az ember. A minden évben megrendezett vízilabdameccset, ahol a magyar-magyarok és az amerikai-magyarok mérik össze tudásukat. A közös naplementéket a tengerparton. De nem ez a legjobb az egészben. Hanem hogy olyanok itt az emberek, mint egy hatalmas család.

„Mindegy, hogy hol vagy, és mit csinálsz, de sose felejtsd el, hogy honnan jöttél.”, mondta Harangozó Iván, a virginiai Prince William Hospital aneszteziológusa, a HMAA igazgatói tanácsának tagja. És ők nem felejtették el. Nem felejtették el a magyarságukat, még akkor sem, ha ők maguk már Amerikában születtek. Nem felejtették el, hogy ők mennyi segítséget kaptak, amikor nekik szükségük volt rá. És ezt továbbadják. Továbbadják nekünk azzal, hogy elindították és rengeteg energiát és pénzt belefektetve fenntartják a buffalo-i cseregyakorlatot, hogy ők maguk, nagyon sokszor saját pénzüket felajánlva létrehoztak olyan ösztöndíjakat, amivel ki lehet jutni a konferenciára. Hogy a konferencián mindent megadnak a diákoknak, rengeteg közös programot szerveznek, odafigyelnek ránk. Hogy a „Fiatal kutatók” szekción is tömve volt az előadó, mert meghallgatnak minket és kíváncsiak a mi kutatásainkra. Hogy ha valaki úgy dönt, hogy Amerikában szeretne dolgozni, ami segítséget adhatnak, megadnak neki. Egy kicsit úgy kezelnek minket, mint a saját gyerekeiket. És ez az érzés az, ami visszahúzza az embert újra és újra Sarasotába, Floridába a tengerpartra – az, hogy tartozom egy nagy családhoz, amit úgy hívnak: HMAA.

 
2014. 12. 14.

Fülöp Balázs Dániel

Emlékeim Sarasotából…

Talán az ember megtanulja az élete folyamán, azt, hogy nehéz kijelenteni valami olyat, hogy ő a legjobb barátom, barátnőm, ez a legjobb kaja, ez a legszebb nap, hét. Azért is nehéz kijelenteni az előbb felsoroltakat, mert számunkra lehet nagyon sok kedves dolog, amire már félünk azt mondani, hogy az a legjobb. Hisz mitől lesz a nagyon jó legjobb. Hasonló gondolat jutott eszembe a sarasota-i konferencia után is, ami alatt értem, hogy talán ez volt az egyik legszebb hét a sok eltelt közül.

Minden ott kezdődött el, amikor kaptam egy e-mailt a májusi hónap folyamán, amelybe az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HMAA) nevében gratulált a szervezet elnöke, illetve közölte velem, hogy a helyi Marosvásárhelyi Orvosi Tudományos Diákköri Konferencián bemutatott dolgozatom elnyerte a HMAA egyik díját, ami az volt, hogy meghívtak és támogattak a 2014. október 26. és november 1. között megrendezett konferenciára, ahol ismét bemutathatom a dolgozatomat. Bizonyára az olvasó is tapasztalhatta, hogy a mai reklám irányított világban, amikor elolvasunk egy szöveget, levelet, és valami ilyen szépet olvasunk, akkor rögtön észrevehetjük azt is, hogy nem az, aminek hisszük. Így a levél első elolvasása után még mindig kételkedve néztem. Újraolvastam még akkor sem találtam a buktatót. Egyszerűen nem akartam elhinni. Napokon belül sikerült megerősítenem a levél hitelét, valóban beteljesült az álmaimban szereplő vágy. Ismét utazok, bemutatok, ismerkedek, kirándulok.

Több levélváltás után családom segítségével megvásároltam a repülőjegyet, a témavezetőimmel ismét tisztáztam a bemutatásra kerülő dolgozatot.

Nagyon vártam októberi hónap folyamán, hogy már közeledjen az október 25. Ekkor indultam Bukarestből. Nem ez volt az első, hogy az Egyesült Államokba indultam, hisz 2014 nyarán eltöltöttem még 2 hónapot Nevada államba. Bukarestből mentem egészen Amszterdamig, ahol 2 órát kellett várjak a következő beszállásig. Komolyabb ellenőrzésünk volt, hisz a következő landolás már az Amerikai Egyesült Államok volt. Így kérdeztek tőlem mindenfélét, hogy mi a célom, van-e rokonom és természetesen minden papíromat ellenőrizték kétszer is. 3-4 perc beszélgetés után kaptam egy pecsétet az útlevelembe, majd be is szállhattunk.

Újabb 9 órát repültem Atlantáig. Kívánom minden olvasónak, hogy tapasztalja meg, hallja élete folyamán legalább egyszer, de akár többször is, amikor sétál ki a repülőből, hogy: Welcome in the United States of America. Amerikáról lehet hallani jót és rosszat, de az biztos, hogy a számunkra nem sokat mondó, de sok helyen olvasott vagy hallott kontinensnek megvan a varázsa. Kissé kínos volt, mert a csomagomra több, mint 30 percet kellett várjak, annak ellenére, hogy minden útitársam megkapta az övét. Féltem, hogy ismét áldozat lettem és a csomagom, talán még csak azon a repülőtéren sincs.

Atlantába készültem beszállni az utolsó repülőre, amikor hallottam, hogy magamhoz hasonló fiatalok beszélnek magyar nyelven. Nem sokára beszélgetni is kezdtünk, és ők is oda tartottak, ahova én. Ők is a konferenciára jöttek, ők is orvostanhallgatók. 1 óra repülőutunk volt Sarasotáig. Előzetes egyeztetésünk alapján egy szobába kerültem Palotai Miklóssal, aki kutatóorvosként tevékenykedett a Harvard egyetemen. Éjfélkor érkeztünk meg, elfoglaltam a szállást, majd a többi résztvevő már magyar módra ünnepelte a megérkezést. Volt pálinka, bor, paprikás kolbász. Aki járt már az Államokba az tudja, hogy a kolbász és pálinka ritkaságnak számít így ünnepeltük az érkezésünket, de azt is, amit eszünk-iszunk.

Október 26-án volt a rendezvény megnyitója, ahol nagyon családias hangulat uralkodott. A szálloda medencéi mellett rögtön a beszélgetések után különlegesebbnél különlegesebb ételt szolgáltak fel. Csodálkoztam is, amikor az egyik felszolgálónő magyarul szólalt meg. A későbbiekben megtudtam, hogy nagyon sok magyar ember telepedett le Sarasotába. Az emberek nagyon közvetlenek voltak, több személy is, a beszélgetés alatt elmondása szerint kedves városként gondol Marosvásárhelyre.

Október 27-től megkezdődött a konferencia szakmai része. Nagyon sok új kutatás eredményét lehetett hallani, színvonalas konferenciának minősült. A konferencia programja az eddigiekhez képest számomra teljesen új volt. Reggel 8 órakor kezdődött és megközelítően 2 órakor lett vége. Ez volt érzékelhető az egész hét alatt, hogy, amikor tudományról volt szó, akkor mindenki odaállt hozta a szakmai eredményét, viszont a délutáni órákban legalább annyira volt fontos a szervezőknek és a résztvevőknek is a családi hangulat biztosítása. A kapcsolatok elmélyítése, új emberek megismerése, mindaz, hogy szociális programok voltak, ahol az emberek másképpen ismerhették meg egymást.

Az egy hetes idő alatt nem volt gondom azzal, hogy ne tudnék este elaludni vagy felébredni. Hisz 6 órás időeltolódás miatt korán álmosodtam, de reggel 5-6 órakor ébredtem is. Nem volt ez baj, hisz mi sem kellett volna szebb és jobb egy reggel, ha napfelkelte mellett lehetett a tengerparton szaladni, csendben ébredni a nappal, az éhes madarakkal a morajló tenger hangjával.

A szociális programok között volt: vízipóló, röplabda, teniszezés, reggeli szaladás, kajakozás, stb… Életembe először itt volt alkalmam látni kajakozásunk alatt tengeri tehenet, fára mászó rákot és fürdésük közben igazi, szabadon élő delfint. Ezen időszak alatt a hazánkhoz hasonlítva mondhatni, hogy kellemes nyári napok voltak, amit kihasználva jól le is barnultunk délutánonként. Hamar rájöttem, hogy egészen gazdag halállomány van, így a harmadik nap után felkerestem a legközelebbi horgászboltot, ahol pár apróság vásárlásának köszönhetően fogtunk tengeri halat is. Amit gyors fényképezés után szabadjára is engedtünk.

Egy nagyobb csoporttal szinte mindegyike estét a városban töltöttük el újabb és újabb ételek, fogyasztásával, túlnyomórészt tengeri ételeket választottunk. Talán az egyik legkülönlegesebb kaja az aligátor lehetett, aminek az izére egy mondat is megfogalmazódott bennünk, amit a későbbiekben gyakran használtunk is: “csirkének egy kicsit rágós, de aligátornak egészen finom, fogyasztható.”

Október utolsó hetére esik az amerikai körökben nagyon népszerű Halloween. Ennek megfelelően részt is vettünk a város ünnepségén, ahol több száz ember öltözött be más és más különböző félelmetes jelmezekbe. Nagyon nagy alkalomnak számít, nem csak az emberek öltöznek fel, hanem felöltözik az egész város, üzletek utcák, még az előzőkben felállított szobrokra is valamilyen jelmezt tettek fel.

Az utolsó napokban volt a rendezvény záró rendezvénye, ami egy Yacht clubban volt megszervezve. Ünnepélyes hangulat volt, amelynek keretén belül az a megtiszteltetés ért, hogy a különdíjakból megkaphattam az egyiket. Így zárult ez a hét, ez a pár nap, amire visszagondolni egy kicsit fáj, egy kicsit hiányzik, egy kicsit olyan, mintha valamilyen álom lett volna. Ismét csak kívánni tudom, hogy legyen hasonló élménye minden olvasónak és kívánom azoknak, akik már voltak, hogy legyen alkalmuk még visszajárni. Egy család gyűl össze minden év októberének az utolsó hetén, akiknek akkora szívük van, hogy még sok embert bírnának befogadni.

Köszönettel tartozok az Amerikai Magyar Orvosszövetségnek, mindazért, amit ott tapasztalhattam meg, amit ott kaphattam és köszönettel tartozok Baffy György doktor úrnak, aki volt és mostmár leköszönt HMAA elnökként megteremtette, és fent tartja ezt a lehetőséget a Marosvásárhelyi TDK számára.

2014. 12. 14.

Tubák Nimród