Sarasotai emlékek

Gyerekkorom óta foglalkoztat az új, az addig ismeretlen megismerése, ezért egyetemi tanulmányaim során, a kötelező tanrend mellett, próbáltam minél több időt kutatással is tölteni. Ez év márciusában második alkalommal vettem részt a Marosvásárhelyen megrendezendő Tudományos Diákköri Konferencián (TDK), ahol a Neurológia-Idegsebészet szekcióban mutattam be dolgozatomat. Az eddigi évekhez hasonlóan az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HMAA) idén is lehetőséget biztosított néhány TDK díjazott dolgozat szerzőjének, hogy munkája eredményeit a HMAA Sarasotában, illetve Balatonfüreden megrendezendő konferenciáinak egyikén bemutassa. Minden szekció első díjazottja, így én is, meghívást kaptunk egy angol nyelvű Skype interjúra, melynek keretén belül röviden ismertetnünk kellett kutatásunkat, ami alapján a HMAA képviselői kiválasztották azokat a diákokat, akik részvételt nyertek valamelyik konferenciára. Az interjút követően hamar értesítettek: óriási öröm és megtiszteltetés ért, hiszen engem választottak a Sarasotába utazó két diák egyikének.

Utolsó éves lévén az egyetemen, mozgalmas volt az ezt követő időszak, szakdolgozatírás, ballagás, államvizsga, majd a rezidens vizsgára való készülés, de a sarasotai utazás gondolata mindvégig izgalommal töltött el.

Májustól októberig hamar elrepült az idő. Elérkezett az indulás pillanata. A 14 órás Budapest-Frankfurt-Tampa repülőútnak enyhén kialvatlanul vágtam neki, hiszen közel másfélszer ennyi időbe telt a Kézdivásárhely-Budapest útvonal megtétele is egy néhány órás repülőtéri várakozást is beleszámítva, amelyet már F. Emőkével, szintén nyertes diáktársammal töltöttem.

A repülőút, életem első repülőútja(i), minden elvárást túlszárnyalva, óriási élményt nyújtott: a felszállás, a látvány, az ellátás vagy az órákon át monotonnak tűnő óceán is, mely mindig más. Közelebbről láttam azt, hogy a végtelen kékség gyakran bújik vastag, fehér felhőtakaró alá. Órákon át repültünk a soha véget nem érő nappalban, míg végül megérkeztünk és sokáig hihetetlennek tűnt, hogy ez már egy másik kontinens. Ez tényleg Amerika. Az úton minden rendben volt, nem késtünk le semmit, a csomagjaink is hiánytalanul megérkeztek. A kijáratnál már várt ránk a Roy Limo társaság Dezsője, igaz nem kék ingben és piros nyakkendőben, ahogy egy előzetes egyeztetés után vártuk, de kezében a Dr. Horváth táblával (a konferencia egyik szervezője, dr. H. Gábor, akivel Frankfurttól utaztunk együtt), így könnyen felismertük.

Talán mindannyiunknak van egy nem is igazán tudatos, távoli elképzelése Amerikáról, ami leginkább az amerikai filmek, híresztelések, különböző történetek alapján alakul ki bennünk: örök optimizmus, amerikai álom, Hollywood, gyorséttermek, szabadság… talán így jellemeznénk a képzeletünkben élő Amerikai Egyesült Államokat. A valóság is ugyanilyen?
Az első benyomás: minden hatalmas. Párás a levegő, mindenhol pálmafák. Mire megérkeztünk a szállodába már sötétedett, a hosszú út és a közel két napi nem-alvás után alig bírtam nyitva tartani a szemem, így az új világ megismerését meghagytam a következő napom kezdetének.

 

Vasárnap, a tulajdonképpeni első nap, a felfedezések napja volt. Ismerkedtünk a környékkel, a közelben levő St. Armands Circle-el, a Mexikói-öböllel, a fehér homokos tengerparttal. Hihetetlen volt a 25-28 fok körüli hőmérséklet, miközben otthon leesett az első hó.

A nyitó est alkalmával találkoztunk a többi résztvevővel. A kötetlen szakmai és személyes beszélgetések, a közvetlen légkör egy baráti összejövetel hangulatát idézték, mintha csak régi ismerősökkel találkoztam volna. Ez a hangulat a hét további napjaira is jellemző volt. Sokáig ragaszkodtam az otthoni időzónához, így esténként hamar elálmosodtam, cserébe viszont nem okozott gondot a nappal együtt kelni, nézni ahogy virrad, sétálni a parton, hallgatni a tenger morajlását. A hét folyamán többször is megcsodáltam a naplementét.

Másnap kezdetét vette a konferencia szakmai része. Az orvostudomány különböző területeiről hallhattunk színvonalas előadásokat klinikai témákról, kutatási eredményekről, amelyek egy, a hazaihoz képest más szemszögből is láttatták az orvoslást. Közben izgatottan vártam a keddet, amikor a Young Investigators szekció keretében megtartottam életem első angol nyelvű előadását (címe: The evaluation of sleep behaviours and circadian patterns in patients with comorbid diabetes and depression).

A délutánokat többnyire a parton töltöttük, esténként különböző közösségi programokon vettünk részt, mint a „Magyar est”, ahol kifejezetten erre az alkalomra készült, jellegzetes magyar fogásokat szolgáltak fel a Salute vendéglőben, a dr. V. Andrea által szervezett házibuli vagy az utolsó esti Halloweeni hangulatot idéző Kocsma Party, ahol néhányunk jelmezbe is öltözött.

A gálaest helyszínéül a sarasotai Yacht Club szolgált. Előterében egy zongorával, melyen az est végén a Macskák musical egyik betétdala is felcsendült, már maga a hely is felemelő hangulatot, csupa eleganciát sugárzott. Ezen alkalommal vehettem át a HMAA idei egyik Student Award díját, amelyért nagyon boldog és büszke vagyok.

Hálás köszönetemet szeretném kifejezni dr. Baffy Györgynek, hogy lehetővé tette ezt a csodálatos utazást, a konferencián való részvételt, és hogy olyan értékes embereket ismerhettem meg, akiktől mind emberileg, mind szakmailag sokat tanulhattam. Gratulálok a konferencia szervezőinek körültekintő, szakmailag magas színvonalú szervezőmunkájukért, az igényes és tartalmas programok összeállításáért, és az itt eltöltött idő kellemes hangulatának biztosításáért. Remélem lesz még lehetőségem visszatérni.

2017.12.21.

Forró Timea