2013. január 25., péntek

Sarasota 2010



Németh Károly előadása után Sarasotában


Amerikából jöttem…

            Az egész egy márciusi délutánon kezdődött. Épp a csoporttársaimmal voltam, amikor felhívott a témavezetőm, N. Ágnes tanárnő. Azt mondta, hogy augusztusban van az Amerikai Magyar Orvosszövetség (Hungarian Medical Association of America – továbbiakban HMAA) konferenciája Balatonfüreden, jobbnál jobb díjakkal, nézzem meg a honlapjukat. Így is tettem. Rögtön szemet szúrt a fődíj: 1 hetes út Floridába, a HMAA sarasotai konferenciájára – méghozzá úgy, hogy az utazást és a szállást a HMAA fizeti. Nagyon megtetszett a lehetőség és gondoltam: próba, szerencse.
            Augusztus 21-én reggel tartottam meg az előadásomat Füreden, a máj sebészeti anatómiájával kapcsolatban.  A délutáni díjkiosztón nagyon izgultam, hogy sikerült-e vajon megütni a főnyereményt. Sikerült. Abban a pillanatban, amikor a HMAA akkori elnöke, Dr. P. Tamás felolvasta a nevemet, el sem akartam hinni, napokig fel sem fogtam igazán, hogy megyek Floridába.
            Október 23-án reggel indult a gépem, majd 18 órás utazás révén jutottam el Sarasotáig. A szállásunk egy előkelő hotelben volt egy szigeten, közvetlenül a Mexikói-öböl fehérhomokos – pálmafás partján, ugyanitt került megrendezésre maga a konferencia is. Érkeztek előadók az USA minden tájáról és Magyarországról egyaránt. Engem nagyon szívélyesen fogadtak a kintiek, mindenkinek volt egy-két kedves szava hozzám, az ottani előadásom után is sokan odajöttek, országos- és világhírű professzorokkal tudtam beszélgetni, egyszerűen mindenki rendkívül előzékeny és udvarias volt – lényegében egy abszolút baráti hangulatú konferencián vehettem részt. A tudományos tevékenység mellett természetesen jutott idő a szórakozásra is. Kezdve a tengeri herkentyűs étteremben a mindenféle rákokkal vívott vad küzdelemtől az amerikai magyar vs. magyarországi magyar orvosi vízilabdameccsen, a beachen és a híres fagyizókban töltött órákon át a tengerparton megtartott kocsmapartyig és a sarasotai yachtklubban rendezett bankettig.
            A slusszpoén a hazafelé tartó úton ütött be. Épp Miamiban készültem átszállni a Párizsba tartó gépre, amikor szemet szúrt nekem egy idősebb úr. Eleinte nem tudtam, kivel is ülök szemközt, de egy kis idő után ráismertem: Jean-Paul Belmondo volt az. Egyből odamentem és szóba elegyedtem a francia színészóriással, majd egy közös fotó után dedikáltattam vele egy képeslapot és a sebészet tankönyvemet.
 
Jean-Paul Belmondo és Németh Károly a miami reptéren
            Összességében azt mondhatom, hogy ez az egy hetes amerikai út egy életre szóló élményt jelentett számomra – beleértve a szakmai tapasztalatot, a kint kötött ismeretségeket és az izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokat. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a HMAA-nak, N. tanárnőnek, dr. K. Mátyásnak, a Klinikai Anatómiai Kutatócsoport minden tagjának és mindazoknak, akik lehetővé tették számomra, hogy részt vegyek egy ilyen nem mindennapi úton.
Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy az elkövetkezendő években próbáljon szerencsét a balatonfüredi konferenciákon, csatlakozzon HMAA tagnak, mert sosem lehet tudni, hogy mikor nyílik az ember számára még egy ilyen lehetőség.



             N. Károly
           SE-ÁOK VI. évf.
           







Károly Németh after his lecture in Sarasota

I’ve come from America…

         The whole story began on an afternoon in March. I was hanging around with my friends when my lab leader, Ágnes N. called me. She informed me that the Hungarian Medical Association of America (HMAA) would organize a conference in Balatonfüred with outstanding prizes this August, and I should check their homepage. So I did. The main prize caught my eyes immediately: a one-week trip to Sarasota in Florida, where the HMAA holds its next conference – the travel cost and accomodation will be covered by the HMAA. I really liked the idea of making such a huge journey so I thought I should take a chance.
            I gave my lecture on the surgical anatomy of the liver on the 21st August in Füred. At the awarding ceremony I was very excited whether I could win the 1st prize or not. Well, I did. When the president of the HMAA, Tamas P., MD read out my name I couldn’t even believe that I had the opportunity to travel to Florida.
            My airplane departed on the 23rd October and after a 18-hour-long travelling I finally arrived at Sarasota. Our fancy hotel was located right on the beach of the Gulf of Mexico, this is where the conference took place as well. Lecturers came from all over the United States and also from Hungary. I must admit that I got such a warm-hearted welcome from literally everyone that I would not have expected. Many of the participants came to me to chat and to ask me about my lecture, I could speak with world-famous professors – all the people were extremely kind, polite and surprisingly generous. I can say that I took part in a conference of a friendly atmosphere. Beside the scientific activity we also had the chance to have a good time and entertainment. Including the fight waged against the different kinds of crabs at a seafood restaurant, the American Hungarian vs. Hungarian Hungarian waterpolo game, the long hours spent on the beach and at a famous candy shop, the so called „Kocsmaparty” and the banquet held at the yacht club of Sarasota.
            On my way home I almost dropped with surprise. At Miami Airport I was waiting for my plane to Paris when I took notice of an old man sitting in front of me. At the beginning I did not know who he was, but I suddenly recognized him by his smile. He was Jean-Paul Belmondo, the world-famous French actor. I walked up to him at once and began a conversation – and after a picture was taken of us I asked him to sign one of my postcards and my surgery book.
Jean-Paul Belmondo and Károly Németh at Miami Airport
            In summary I can say that this one-week trip to America was an experience to always remember – because of the professional aspect, the relationships established and the exciting adventures as well. Hereby I’d like to express my thanks to the HMAA, to my lab leaders: Dr. Ágnes N. and Dr. Mátyás K., to all of the members of the Clinical Anatomy Research Laboratory and to all those who made possible for me to attend at such a remarkable event.
            I’d like to encourage everybody to take part in the HMAA Balatonfüred conference in the following years, to join the HMAA – because you can never know when you’ll have an opportunity like this.


        Károly N.
          SE-ÁOK VI.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése